Tóth Árpád
Ó, ÉDES NAPSÜTÉS!…
Ó, édes napsütés! felém ragyogva fordul
A sok-sok bús dolog s a sok bús szürke hely,
Megannyi drága serleg, szinültig telt kehely,
Melyből a habzó, dús fény részeg bőséggel csordul –
És részegít a látás, szeszéllyel kitalált
Eszmék tánca agyamban bódult karnevált rendez,
És csak iszom a fényt… szomjas, szegény szememhez
Emelem az ömlő fény egyetlen italát…
Forró és száraz volt az este,
Zengő üvegből volt a teste,
S a törleszkedő, illatos fák
Lágy lombja csupa villamosság.
Ideges, szikrás alkonyatban
Állottam ifjan és riadtan.
És hallgattam, mintha zuhogva
Valami vak malom zokogna.
Égő agyam alatt a mélyben
A szívem zakatolt az éjben.
A vérem titokzatos árja
Hajtotta bennem muzsikára
A vágyakat, forgatva resten.
…Ó, mennyi álom, fény meg isten
Dalolt és lüktetett át rajtam!
És közben száraz lett az ajkam,
Forró és száraz, mint az este,
S a megváltás csókját kereste…
Futottam, félaléltra váltan,
Amíg a csókot megtaláltam,
Az első nyirkos, hűvös ajkat
Az első bús férfi-nyugalmat,
Az első csöndes, árva szennyet,
S könnyes szemem fölött a mennyet.
Tóth Árpád
Be szép az ég bíborló baldachinja,
S be jó alant heverni szemlehunyva,
A csend szól, mintha hegedühang hullna,
Hegedül a csend, hűs arany a húrja,
Hallgatja a szív, elalszik a búja,
Álmodik a szív, s az álmot nem unja.
Mindent megun a szív, szerelmet is,
Pénzt is, kacajt is, hűvös kertet is,
A bú bakján ül, mint egy bús kocsis,
És hova hajtson, nem tudja, a hűs
Estén, és elbóbiskol néha s kis
Álmok ringatják…
Tóth Árpád
BE FURCSÁT ÁLMODTAM…
Be furcsát álmodtam az éjjel,
Hahó, hahó,
Lefutok kacagva a lejtőn,
Ma csupa zengés a szivem,
Ma kínom távol ormán rajt pihen
Halk, puha hó.
Nézd, hó esett az éjjel,
Hűs és szelíd, mint álombeli bú.
De dalolnak a fák,
Aranyszínü láng
Fodrozza a felhőt,
S a hegyi ösvény vadrózsa-szagú.
Lefutok kacagva a lejtőn,
Hahó, hahó –
Odalent csendben megpihenek,
Messze merengnek a nyitott szemek,
S szívemben csendesen
Szitál a hó.
Tóth Árpád
Hobby és egyebek... 