Gondolatok v.4.2.6.

Szádeczky-Kardos György

Nincs időd…

Szoktál-e néha meg-megállni,
és néhány percre megcsodálni
a zöld mezőt, a sok virágot,
az ezerszínű szép világot?
A dús erdőt, a zúgó fákat,
a csillagfényes éjszakákat,
a völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
sajgó sebekre enyhet adni,
hulló könnyeket letörölni,
más boldogságán is örülni?
Meghallgatni, akinek ajka
bánatra nyílik és panaszra,
vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha majd est borul a késő mára,
készülni kell a számadásra,
mérlegre tenni egész élted,
tettél-e jót, láttál-e szépet?
És nincs más vágyad, csupán ennyi:
nem rohanni, csak ember lenni,
hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!……Nincs időd!

Gondolatok v.4.2.5.

Aranyosi Ervin: Ébresztő mosoly

Előbb mindig a mosoly ébred,
azután én is felkelek.
Mert mosoly nélkül nem indulnak,
nem kezdődhetnek reggelek!
Küldök neked, mert van még bőven,
örülj neki, ha megkapod.
Kívánom mától így induljon,
mosolytól fénylőn, a napod!

Gondolatok v.4.2.6.

Várnai Zseni: Csodák csodája

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítanám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!.

Gondolatok v.4.2.4.

Egyedül nem gondoltam sosem a jövőre,
Csak mentem lehajtott fejjel előre,
Tudtam nagyon jól milyen érzés fájni
És türelmesen egy szebb jövőre várni,

Azt hittem már így is, egyedül is jó,
De jöttél Te és nem volt arra szó,
Mint a felhőtlen égről a heves jégeső,
Kitártad elém milyen a nyers erő,
Ami belülről őszintén és vég nélkül fakad,
Amivel porrá lehet zúzni minden egyes falat,
Megtanítottad hogyan lehet szárnyalni,
A tiszta égbolton ész nélkül suhanni,
Pehely könnyű lélekkel gond nélkül szeretni,
S az angyalok között őszintén nevetni…

De most nem vagy itt és újra kezd fájni,
Mint mélyen a víz alatt lélegzetre várni,
Egyetlen egy dolgot fogok nélküled bánni,
Hogy újra… Meg kell tanulnom járni…

Kiss Norbert

Tudod mi a jó?

Beszélgetni. Összejönni.
Együtt lenni. Nevetni.
Egymásra mosolyogni.
Egymás szemébe nézni.
A másik illatát érezni.
És a lelkét. Meg az egész
lényét. Na ez a jó.

 

Gondolatok v.4.2.3.

Tapintom magam. Ugyanaz?
Fej. Karok. Lábak. Mi szökött el,
hogy üres a tapintható?
magamtól mikor? ki lökött el?
Hogy kicserélt egy pillanat,
hogy lehet, hogy észre se vettem?
Mindenki így él? vagy csak én,
ily tudatlanul, meglepetten

Hajnal Anna

Gondolatok v.4.2.2.

Garai Gábor:
Bizalom

S ha százszor is becsapnak és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
s ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hízlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom,hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az
élet.-

De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárt kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-bejár rajta bárki szabadon.

Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mammut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.

S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.

Gondolatok v.4.2.1.

Baranyi Ferenc: MINDKETTŐ EMBERÜL

Szeretlek. Tőlem el ne várd
szokott módját a széptevésnek,
téged aláznának meg a
bókká butított esküvések,
mért mondjam: csodaszép a szád,
mikor csak oly szép, mint az átlag,
te is tudod: az úgyse vagy,
akinek vágyra gyúlva látlak.
Egérfogáshoz épp elég
egy csöpp szalonna – macska sem kell,
cincogó lányokat szokás
lábról levenni közhelyekkel,
az ő receptjük ismerős:
célzás ruhára, hajra, gyengéd
figyelmességek közt nehány
jól időzített szemtelenség –
ez csapda csak s nem taktika,
nem bámulat, de szánalom kél
az áldozat iránt, kiért
fölös hűhó a macskafortély,
mikor csak bársony bőrödért,
s csodás ívű szádért dícsérlek:
arcod ne fesse hálapír,
Inkább haragpiros önérzet.
Tedd, hogy remek melled mögött
bonyolult szívedig találjak,
s ha szíved méltónak ítél,
fizesse értem meg az árat,
nászunk legyen ellenfelek
vívás utáni kézfogása,
egymás próbáját miután
mindkettő emberül kiállta,
amikor már nem érdekes
ki nyert, vesztett, hol több a sebfolt,

amikor csak egy lelkesít:
kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

Gondolatok v.4.2.0.

“Titokzatos, megfejthetetlen világ a mi szívünk. Olyan érzékeny, olyan változó. Egy gyenge fuvalom nehéz lavinákkal zúzza össze minden atomját, s egy mosolygó napsugár új életre tudja kelteni.”

(Ady Endre)

Gondolatok v.4.1.9.

Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem .
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem !

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messze szállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve: szerelem .

Várnai Zseni